Megelőzés

Szűrővizsgálatok

Mindenki ismeri azt a tényt, hogy egy betegséget sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani azt. Kedvenceink esetében ez még inkább igaz, mert állatok esetében sokszor már csak előrehaladott állapotban lehet észrevenni a tüneteket, amelyeket egy ember már hamarabb is észrevett volna magán.

Egy betegség a kialakulása kezdetén sokszor még nem jár szemmel is látható tünetekkel, de kiegészítő vizsgálatokkal (pl. röntgen vizsgálat, ultrahang vizsgálat, vérvétel, vizeletvizsgálat stb.) könnyen kimutatható. Amennyiben már ki is alakult egy betegség, akkor is sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható vagy késleltethető az előrehaladása, ha a kezdeti stádiumban kimutatjuk.

A szűrővizsgálatok pont ebben a kezdeti, szemmel még nem látható állapotban a leghasznosabbak, hiszen még az előtt felfedezhetjük a bajt, mielőtt a kialakuló betegség komolyabb problémákat okozhatna.

Vannak betegségek, balesetek, amiket nem lehet előre látni, nem lehet 100%-osan megvédeni tőle az állatainkat. De például egy időben felismert, kis kiterjedésű szövetszaporulatot/daganatot, ami műthető, el lehet távolítani még mielőtt áttéteket képezne más szervrendszerekbe, vagy súlyos vérzést okozna.Daganatos betegségek esetében a korai stádiumban felfedezett elváltozások kezelésének, műtéti megoldásának is jobbak az esélyei, mint a későn felfedezett esetekben. Ugyanígy a korai stádiumban vérvizsgálattal kiszűrt szervi funkciózavarokat, anyagcsere- vagy hormonális rendellenességeket könnyebb diétával, gyógyszeresen szinten tartani és megelőzni súlyos szövődményeiket. Egy időben felfedezett cukorbetegség, máj- vagy vesebetegség az esetek nagy részében jól kézben tartható, diétás tápokkal jól támogatható.

Érdeklődjön rendelőnkben a lehetséges megelőző szűrővizsgálatokról!

Védőoltások és vakcínák

Néhány fertőző betegség megelőzésére a védőoltások jelentik a kézenfekvő megoldást.

A kutya kötelező veszettség oltása kivételével a védőoltások beadása a tulajdonos döntésére van bízva. Azt, hogy egy állatnak az élete során milyen fertőzésekkel kell majd ténylegesen megküzdenie, senki sem tudja előre megjósolni. Megfelelő gondossággal akkor járunk el, ha igénybe vesszük azokat a védőoltásokat, amelyek hatékonyan képesek megvédeni kedvenceink egészségét a fertőző betegségekkel szemben.

Érdeklődjön rendelőnkben az ajánlott megelőző oltásokról!

Információk és tájékoztatók a megelőzés témában:

2023-02-07

Oxyfresh Szájhigiéniás oldat kutyák és macskák részére

Oxyfresh szájhigiéniás oldat 473 ml Oxyfresh Szájhigiéniás oldat kutyák és macskák részére, a friss leheletért és az ép fogakért. Nem elfedi a szájszagot, hanem az okát szünteti […]
2023-02-07

OROZYME SZÁJHIGIÉNIÁS GÉL

OROZYME GÉL ÉS UJJKEFE Az Orozyme szájhigiéniás gél kutyák és macskák számára kifejlesztett paszta, amely legjobb szájhigiéniát biztosítja és jelentősen gátolja a foglepedék és fogkő kialakulását. Az Orozyme […]
2023-02-07

White Dental állatorvosi rágórúd kutyáknak – csipkebogyós

White Dental állatorvosi rágórúd kutyáknak csipkebogyós 1csomag/7db   White Dental Csipkebogyó – növekedésben lévő fiatal állatoknak, aktív kutyáknak, fokozott terhelésnek kitett állatoknak, agility, munkakutyák, vadászkutyák részére […]
2023-01-23

Akciós szívféreg szűrés

Akciós szívféreg szűrés kutya, macska, vadászgörény részére Felvilágosítás és időpont egyeztetés céljából kérjük, keressenek minket munkanapokon 9 és 16 óra között az oldal alján található telefonszámon! […]
2022-10-14

A “10% kedvezmény a vizsgálati díjainkból!” akció részletei

A kisállat kozmetikában, kiválasztott állateledel boltokban kapott akciós kupon hátoldalán feltüntetett időpontig rendelőnk valamennyi vizsgálati díjából egyszeri 10% kedvezményt biztosítunk a kapott kártya bemutatása esetén. A […]
2021-10-25

Fogkövesség

Fogkövesség A fogkövesség a kutyák és a macskák leggyakoribb fogászati megbetegedése. Az öt évnél idősebb kutyák 80%-a érintett a fogkövesség valamilyen fokozatával (az emberekben leggyakoribbnak mondható […]
2020-02-02

Ivartalanítás

Ivartalanítás: előnyök, hátrányok, kockázatok Az ivartalanítás kérdése gyakran nehéz döntést jelent a kutya és macska tulajdonosok számára, pedig a nem tenyésztési célból tartott kedvenceink ivartalanítása hasznos […]
2020-02-02

Ivartalanítási akció – macskáknak – tavalyi akciós áron

Macska ivartalanítási akció a tavalyi akciós árakon! Felvilágosítás és időpont egyeztetés céljából kérjük, keressenek minket munkanapokon 9 és 16 óra között az oldal alján található telefonszámon! […]
2019-10-26

Az altatás, bódítás kockázatai

Műtétekhez, fogkő eltávolításhoz, bizonyos röntgenfelvételek készítéséhez, esetenként betegvizsgálathoz is szükségessé válhat az állatok gyógyszeres vagy gépi altatása, bódítása. Egészséges állatok altatása/bódítása során a mai korszerű gyógyszerek […]
2019-10-10

Szívférgesség – szűrés és megelőzés egész évben

Az első, Magyarországon megfertőződött szívférges kutya 2009. évi megtalálása óta a szívférgesség mindennapos problémává nőtt kutyáink számára. A szúnyogcsípéssel terjedő fertőzés vadászgörényeket és macskákat is megbetegít, […]
2019-08-10

Tűzijáték – nyugtalanság kutyáknál. Mit tehetünk ellene?

Félelem és szorongás Sok kutya és macska számára félelmet, szorongást okozhat a tűzijátékkal járó erős hanghatás, fényhatás. Az augusztus 20-i vagy szilveszteri tűzijáték, petárdázás, hangos ünneplés […]
2019-01-22

Idős kutya, macska szűrővizsgálat

Használja ki a szűrővizsgálati csomagot egy alapos kivizsgálásra, amely során kedvence egészségi állapotát felmérjük. Az időskori kivizsgálás alkalmával még időben felfedezhetjük az idős állatokra jellemző betegségeket, […]
2018-12-03

Belső élősködők elleni védekezés

Ajánlások kutya- és macskatartók számára a belső élősködők elleni védekezéssel kapcsolatban Közegészségügyi veszélyt is csökkentő ajánlások kutya- és macskatartók számára a bélférgek elleni védekezéssel kapcsolatban: Kölyökállatok […]
2018-12-03

Tájékoztató nyulak egyes fertőző megbetegedései ellen történő vakcinázásáról

A nyulakat rendszeresen kell oltani a nyulak vérzéses betegsége (RHD1 és RHD2) és mixomatózis ellen. Mindkét vírusos betegség gyorsan elhulláshoz vezethet a nem oltott állatoknál, és […]
2018-12-03

Tájékoztató macskák egyes fertőző megbetegedései ellen történő vakcinázásáról

Macskák védőoltására jelenleg rendelkezésre álló vakcinákat az alábbi 2 csoportra oszthatjuk: 1. Feltétlenül ajánlott oltások: Mindenképpen javasolt a cseppfertőzéssel vagy bélsárral terjedő, a környezetben ellenálló kórokozók […]
2018-12-03

Tájékoztató kutyák egyes fertőző megbetegedései ellen történő vakcinázásáról

Kutyák védőoltására jelenleg rendelkezésre álló vakcinákat az alábbi 3 csoportra oszthatjuk: 1. Jogszabály által előírt kötelező oltás: A 164/2008. FVM rendelet (a veszettség elleni védekezés részletes […]

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó?